Légzéskontroll

A tudatos, odafigyelt légzéssel betegségeket gyógyíthatunk meg. Nem kell hozzá más, mint naponta 30-60 percet foglalkozzunk ezzel. Lehet egyszerre 5-10 percet rászánni, és így összegyűjteni a napi 60 percet. Ha az ember önállóan foglalkozik vele minden nap, folyamatosan ezzel a technikával, kezdi gyűjteni az energiát, és lehetősége lesz betegség és fizikai fáradság nélkül élni.

Magamon tapasztaltam, amikor tényleg "összegyűlt" a napi akár 60 perc, nem voltam éhes, kedélyállapotom javult, úgy éreztem, mintha bizsergett volna a vérem. És ha Dr. Komin Vladimir nézetét figyelem, ki szerint a vér akkor tudja jól használni a benne lévő oxigént, ha a szén-dioxid mennyiség magas, akkor tényleg pezsgett a vérem.

Saját ismeret és egyik jógásom tapasztalata, hogy az orron történő kilégzéssel, sokkal több energia marad a szervezetben, mint mikor szájon keresztül lélegez ki az ember. Természetesen vannak speciális légzéstechnikák, mikor szájon kell kilélegezni. A technika egyszerű, akár lehet mindkét orrjáraton keresztül végezni, de szintén tapasztalat, hogy egész más élmény lehet, ha felváltva végzzük.

Kezdésnek

- lehet csak a levegő áramlását figyelni, kicsit benn tartani a levegőt vagy

- jobb kéz gyűrűsujjával elzárni a bal orrjáratot és csak a jobbon kerezstül lélegezni 10-20x majd a jobb kéz hüvelykujjal elzárni a jobb orrnyílást és a balon lélegezni.

- Majd már félkört csinálni: jobbon belélegezni, balon ki 10x és fordítva balon be, jobbon ki 10x

- És a teljes: jobbon be, balon ki, balon be, jobbon ki = 1 kör, és ebből megcsinálni 5 kört mindkét oldalról kezdve

A fokozatosság nagyon fontos, ha esetleg hosszabb idő kimaradt visszamenni szinte a kezdetekig és alacsonyabb légzésszámmal kezdeni. Ez alatt azt értem, hogy míg belélegzel számolj magadban. Ha kétjegyű számot mondasz ki, az 1 másodperc, mondjuk huszonegy, akkor eltelik 1 mp. Először 3 mp alatt lélegezz be has-mellkasba, tartsd benn 3 mp és kilégzés szintén 3 mp. Ha tudod, tartsd is kinn 3 mp. A lényeg, h ne legyen megeröltetés. Ezt végezd 1 hétig, majd emeld.

Egy ajánlás szerint:

3 mp - 3 napig,majd emeld

4 mp - 4 napig ,

5 mp - 5 napig

6 mp - 6 napig...stb.

Ha úgy érzed, érdemes egy jóga órára elmenni vagy jóga oktatót felkeresni, aki segít ebben.

" A legújabb tudományos kutatás megmutatta, hogy a vérrel érkező oxigént a sejtek akkor tudják feldolgozni, amikor magas a széndioxid tartalom. Ha az oxigén és a széndioxid aránya 1/3 a szervezet sejtjeiben, akkor az oxigén teljesen feldolgozódik...Amikor a sejtek széndioxid szintje leesik, a sejtek nem tudják feldolgozni a vérrel jövő oxigént, oxigénéhség alakul ki és a szervezetben energia hiány lép fel... Az egészséges szervezet sejtjei 2% oxigént és 6,5% széndioxidot tartalmaznak. A vérsejtekben az oxigénhányad állandó, így nem függ a levegővétel mélységétől és gyakoriságától. A mély légzés funkciója általában a széndioxidnak a szervezetből való eltávolítására szolgál... A sejtek maguk termelik a széndioxidot, és a felesleges távozik a kilégzéssel" (Dr. Komin Vladimir:Légzéskontroll)

És nemoly' rég találkoztam Anamé programjával, ami szintén a légzésen alapuló gyógyulást célozta meg, Ajánlom mindenki figyelmébe:

Anamé program


© 2019 Minden jog fenn tartva!   Rezgések
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el