Kaya Kalp jóga
A testnek, a léleknek
A jóga egy ősi technika, amely megtanít arra, hogyan teremtsünk kapcsolatot a belső énünkkel, intuíciós képességeinket fejlesztve hogyan válljunk önmagunk mesterévé.
A jóga szerint ugyanis a bennünket körülvevő világ csupán a belső énünk tükröződése.
Megengedőbb a többi jógarendszernél. Nem állít nehezen leküzdhető akadályokat. Az ősi tudományos ismeretek és a modern természettudományok birtokában alkották meg. Fontos volt bizonyos aktualizálás, hiszen a több ezer éves múlt, a világ állandó változása e téren is megköveteli a megújulást.
A mai kor embere nem szereti a kötöttségeket, alkalmazkodni kell ehhez, és olyan lehetőséget mutatni, ahol saját tempója, igénye, időbeosztása szerint haladhat.
Kaya= test, Kalp= megfiatalítás
A legtöbb ember arra vágyik, hogy harmóniában éljen önmagával és a környezetével.
Napjainkban az egyre több elvárás miatt, az embereket testi, lelki feszültségek, stressz, idegesség, alvászavar kínozza
A jóga ahhoz ad segítséget, hogy önmagunkon segítsünk, így testi, szellemi, lelki harmóniára teszünk szert.
Egyben kapcsolatot teremtünk a belső énünkkel. Az intuíciós képességünket fejlesztve önmagunk mesterévé válhatunk.
A Kaya Kalp Jóga elméletében 3 tényező segíti testünk fiatalítását:
1. Helyes testtartás
2. A méreganyagok eltávolítása a szervezetből
3. Stressz mentesítés
A helyes testtartás elsajátítása és megtartása az ászanák rendszeres gyakorlásával lehetővé válik.
A méreganyagok ájurvédikus technikákkal eltávolíthatók a testből, pl. sós vizes orrtisztítás (Jala Neti) és nyelvtisztítás rendszeres alkalmazásával, ájurvédikus étrend kialakításával.
A minket érő stressztől relaxációs, meditációs technikákkal tudunk hatékonyan megszabadulni pl.OM csakra meditáció.
Az óra menete:
Az első alkalommal egy beszélgetéssel mérem fel ki-mit szeretne. Milyen problémája van, mire szeretne megoldást. Majd mozgással megnézzük, mit tud, mit enged, mit bír a test. És innentől már bármi lehet az órákon. Mind attól függ, TE mennyire engeded, hogy egy változás elinduljon.
A Kaya Kalp Jóga alapelvei:
- rendszeresség,
- mértékletesség,
- célok túlzott erőfeszítés nélküli elérése,
- összefüggések értelmezése intuíció segítségével.
Ez a rendszer a mértékletességre int, az "arany középút" elvét vallja. Ez az út is ugyanoda vezet, mint a többi, azzal a különbséggel, hogy nagy hangsúlyt fektet a célok túlzott erőfeszítés nélküli elérésre, így azokat gyorsabban és könnyebben, örömtelibb módon lehet elérni.
A jóga valódi hatása csak a mindennapi rendszeres gyakorlás révén érhető el.
Minden nap igyekezzünk időt szakítani arra, amikor elvonultan, csak magunkkal foglalkozhatunk.
A Kaja Kalp kezdő jógagyakorlatok szinte azonnal sikerélményt adnak, hiszen úgy vannak összeállítva, hogy ne okozzanak nehézséget, viszont kedvet csináljanak a folytatáshoz, és eredményességük gyorsan érezhető legyen. Növeli az állóképeséget, energetizálnak, nyújtják az izmokat, szisztematikusan haladva az egész testet felfrissítik, és végül kellemesen ellazítanak.
A jógázás jó közérzetet biztosít, testünk rendszeres "karbantartására" irányítja a figyelmet, és lelkileg is kiegyensúlyoz. Aki tapasztalta már mindezt, azt sem kell buzdítani a rendszeres gyakorlásra.
Fizettség: Az első alkalom beszélgetés, bemutató óra, felmérés, kb 90 perc: 6.000
60 perces óra: 6.000,- vagy 90 perces óra: 9.000,-